Kompetenciák a szociális munkában, a jó szakember ismérvei

Előadó: Szűcs Enikő
Szerző bemutatkozása:

Szűcs Enikő, a Partiumi Keresztény Egyetem Társadalomtudományi Tanszék adjunktusa. Az elmúlt 13 évben több olyan egyéni és csoportos kutatásban vett részt, melyek a felsőoktatással, a szociális munkával és a végzett hallgatók nyomon követésével foglalkoztak.
Előadás absztrakt:

A Szociális munka, mint tevékenységi terület folyamatos változásnak és fejlődésnek van kitéve, hiszen állandó jelleggel alkalmazkodnia kell a környezeti, illetve társadalmi változásokhoz, figyelembe véve az időszakosan megújuló törvényes kereteket is. A szociális munkás szakember különböző szerepeket tölt be munkája során, melyek lehetővé teszik számára, hogy mindig a megfelelő segítséget tudja nyújtani (Roth-Szamosközi, 2003). Természetesen, ezen szerepek betöltésén túl számos más tényező is szükséges ahhoz, hogy hatékony segítségnyújtásról vagy eredményes munkavégzésről beszéljünk. Ugyanakkor, azt is szem előtt kell tartani, hogy a szociális munka egy erősen gyakorlat orientált szakma, melyben a kompetenciáknak igen fontos szerepe van, éppen ezért, a szociális szakemberek nem csak az elméleti tudásukat, hanem a gyakorlati tapasztalataikat is gyarapítaniuk kell. Kozma J. szerint (2006), a szociális munkában olyan szakmai kompetenciák elsajátítására van szükség, mint: értékek, tudás és szakmára felkészült személyiség. Ezeknek az általános elvárásoknak próbálnak meg eleget tenni a felsőoktatási intézmények is, amit tükröznek az elmúlt évek kutatási eredményei. Jelen tanulmányban bemutatjuk, a felsőoktatási intézmények szociális szakmával kapcsolatos kutatási eredményeit és azt, hogy milyen kompetenciákra van szüksége egy jó szociális munkás szakembereknek.