Előadó: Szabóová Edita
Szerző bemutatkozása:
Szlovákiában a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Kara Óvó – és Tanítóképző Tanszékén adjunktusként tevékenykedem az egyetem megalapítása óta. Játékpedagógiát, az iskolaköteles kor előtti oktatási szakasz didaktikáját és intézményvezetést oktatok. Az óvodai pedagógiai gyakorlat vezetése is a feladatom, mivel gyakorló óvodapedagógusként is tevékenykedek. Kutatási területeim: a projektpedagógia, az óvodapedagógusok szakmai kompetenciái, a lemorzsolódás okainak vizsgálat, a DIFER adaptálása.
Előadás absztrakt:
A komáromi Selye János Egyetem óvodapedagógia szakot hallgatók körében gyakran alkalmazzuk a projektalapú oktatás egyes elemeit. A szemeszter elején az egyes tantárgyak tananyagtartalmaiból kiindulva a hallgatók csoportokba szerveződve tervezik meg projektjeiket. A részfeladatokat az adott szemeszter folyamán a szemináriumi órákon oldják, amelyek eredményeként bizonyos végtermékek jönnek létre, melyeket a csoportok egymásnak bemutatnak. Az alapképzés első évfolyamának nyári szemeszterében a játékpedagógia tantárgy keretén belül módszertanilag feldolgozott játékok, csoportszoba - vagy udvar/játszótér tervezete, illetve játékeszközök/fejlesztőjátékok készülnek - amelyek hatékonyvizsgálat céljával az óvodákba kerülnek, majd a következő évfolyamban visszajelzést kapnak a hallgatók a feldolgozott eredmények alapján.
A második évfolyam téli szemeszterében az iskolaköteles kor előtti oktatási szakasz didaktikája tantárgy keretén belül óvodai projekthálók és projekttervek készülnek el a szlovákiai óvodai állami oktatási program követelményrendszeréből kiindulva, amelyek bemutatását szakmai elemzés követ.
A harmadik évfolyam nyári szemeszterében az intézményvezetés tantárgy keretén belül egy fejlesztési terv (koncepció) készül el a hallgatók által meghatározott/kiválasztott intézményre, amelyet a hallgatók által megtervezett és megszervezett meghallgatás folyamán mutatnak be, ahol intézményvezetőt választanak. E tantárgy keretén belül a következő lehetőség bizonyos értekezlet programjának tervezése és annak megvalósítása, illetve a kötelező érvényű és nem kötelező, de ajánlott dokumentumok összegzése. Mindhárom tantárgy keretén belül lezárásként értékelés és önértékelés folyik úgy a folyamatot, mint a produktumokat illetően az oktató koordinálásával. Az előadás folyamán bemutatásra kerül néhány produktum az előzőekben leírt folyamatok magyarázatával. Ezt követi a felmérés eredményeinek tömör összegzése (a hallgatók véleményeiből kiindulva a projektalapú oktatást illetően, amelyek feltárására a SWOT-analízis, illetve a szóbeli közlés módszerét alkalmazva került sor). Az előadás a hallgatók által megfogalmazott, leggyakrabban előforduló javaslatok ismertetésével zárul.