Előadó: Dr. Lipták Katalin – Dr. Hajdú Noémi – Dr. Musinszki Zoltán
Szerző bemutatkozása:
A szerzők valamennyien a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának oktatói. Dr. Lipták Katalin okleveles közgazdász, okleveles jogász, közgazdász-tanár végzettséggel rendelkezik. Dr. Hajdú Noémi okleveles közgazdász, közgazdász-tanár végzettséggel rendelkezik. Dr. Musinszki Zoltán dékánhelyettes, okleveles közgazdász végzettséggel rendelkezik. A felsőoktatás során fontosnak ítéljük a pedagógiai és pszichológiai ismeretek elsajátítását.
Előadás absztrakt:
Úgy véljük, hogy a felsőoktatásban az átlagostól eltérő hallgatók két
végletével kell kiemelten foglalkozni, a tehetséges fiatalokkal és a
lemaradó fiatalokkal. A felzárkóztatás kérdése is kulcsfontosságú, de
mivel eddigi munkánk során többször volt lehetőségünk a tehetséges
fiatalokkal együtt dolgozni, akár egy TDK verseny, akár egy esettanulmány
verseny keretében, így úgy döntöttünk, hogy a tehetséggondozás témakörét
járjuk körül. A tehetségek felfedezése önmagában nem elégséges, hiszen
fontos a tehetségek fiatalok folyamatos gondozása és fejlesztése, mindezt
úgy, hogy közben a fiatal is élvezze a munkát és ne valamiféle
„csodabogárnak” gondolja magát. Úgy gondoljuk, hogy ebben az oktatónak is
nagy szerepe van. A Gazdaságtudományi Karon a tehetséggondozásra évekkel
ezelőtt létrejött a Hantos Elemér Szakkollégium, előadásunkban
bemutatjuk a szakkollégiumi rendszert is.