A közösségi pedagógiai gyakorlat lehetőségei a szakmai tanárképzésben

Előadó: Karlowits-Juhász Orchidea

Szerző bemutatkozása:

KARLOWITS-JUHÁSZ ORCHIDEA PhD (Miskolc, 1975): végzettsége szerint filozófia szakos középiskolai tanár és kulturális antropológus, 2004-től a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetének főállású oktatója. Egyetemi oktatóként, kvalitatív kutatóként, módszertani fejlesztőként és aktív önkéntesként egyaránt arra törekszik, hogy az iskola szerethetőbb, élhetőbb és értelmesebb hellyé válhasson minden egyes gyerek számára.

Előadás absztrakt:

Kulcsszavak: közösségi pedagógiai gyakorlat, service learning, saját élményű tanulás, pedagógiai reflexió, szakmai tanárképzés.

Az előadás célja a (szakmai) tanárképzésben megvalósuló közösségi pedagógiai gyakorlat törvényi kereteinek, alapelveinek, tartalmának és módszertanának vizsgálata, illetve egy modellértékű program bemutatása, fókuszba helyezve a szakmai tanárképzést.

Előadásom a következőképpen épül fel:
I.) Az érintett törvényi tartalmakra, a vonatkozó hivatalos értelmezésekre, illetve a nemzetközi és hazai szakirodalomi forrásokra támaszkodva megvizsgálom a pedagógiai céllal szervezett közösségi szolgálati (azaz service learning típusú) tevékenységek elméletét és gyakorlatát.
II.) Bemutatom a közösségi pedagógiai gyakorlat egy modelljét, amelyet a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetében dolgoztunk ki. Modellünk négyes célrendszerét mint elemzési, reflexiós keretet használom fel. E négy fő cél a következő:
1.) érdemi segítségnyújtás, társadalmi felelősségvállalás;
2.) felelős értelmiségivé válás elősegítése (ismeret- és tapasztalatszerzés fontos társadalmi kérdésekről, köztük a szegénység és a társadalmi kirekesztés dimenzióiról, továbbá a társadalmi részvétel, nyitottság, empátia, szociális érzékenység, illetve önkéntes motivációk erősítése);
3.) a pedagógusi pályára mint segítő hivatásra való praktikus felkészítés;
4.) felkészítés a közoktatásban megvalósuló különböző service learning típusú tevékenységek szervezésére és megvalósítására (függetlenül attól, hogy kötelezi-e az aktuális köznevelési törvény az iskolákat erre, vagy sem).
III.) Egy, a közgazdásztanár-képzésben megvalósuló jó gyakorlat rövid ismertetése.
 
Munkám gyakorlatai, elméleti jelentőségét és eredetiségét az adja, hogy egyrészt kutatási és fejlesztési tapasztalatokra épülő, problémacentrikus iránymutatással szolgál a közösségi pedagógiai gyakorlat érdemi értelmezéséhez, másrészt praktikus javaslatokat fogalmaz meg e gyakorlati forma hatékony, pedagógiai reflexióval (valódi tanulással) kísért megvalósításához, illetve általában véve a társadalmi felelősségvállalásra és szolidaritásra nevelés mikéntjéhez.