Ismerős idegen. Egy kvalitatív kutatás és ami mögötte van

Előadó: Karlowits-Juhász Orchidea
Szerző bemutatkozása:
Végzettségem szerint filozófia szakos középiskolai tanár és kulturális antropológus vagyok, 2004 óta a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetében főállású oktatóként dolgozom. Egyetemi oktatóként, kvalitatív kutatóként és módszertani fejlesztőként egyaránt arra törekszem, hogy az iskola szerethetőbb, élhetőbb és értelmesebb hellyé válhasson. A pedagógusszakmát segítő hivatásként értelmezem, amelynek minden egyéb funkciója csak ezután és ezzel együtt nyerhet létjogosultságot.

Előadás absztrakt:
A 18 éves, nehézsorsú, állami gondozott fiú teljes életútját rögzítő 12 interjú (20 órányi hanganyag) egy olyan világba kalauzol el minket, amely általában csupán ritkán és felületesen válik láthatóvá a többségi társadalom számára. A periférián való lét megdöbbentő képei mögött egy olyan sajátos – interjúalanyomon túlmutató – életvitel és értékrend bontakozik ki, amelynek megértése és elfogadása nélkül nehezen képzelhető el érdemi pedagógiai, szociálpedagógiai munka.
Kutatási eredményeim szóbeli/írásbeli közléseivel nem titkolt célom, hogy nyitottságra, megismerésre és nézőpontváltásra ösztönözzek, mivel meggyőződésem, hogy pedagógusként, szociálpedagógusként minderre szükségünk van ahhoz, hogy megérthessük az interjúalanyomhoz hasonló, deprimált gyerekek, fiatalok attitűdjeit, viselkedését, életvezetését, iskolához való viszonyulását.
Jelen előadásom fókuszába a kutatói szerep (ön)vizsgálatát, a szubjektivitás-objektivitás problematikáját, illetve a különböző kutatásetikai kérdéseket (mint például a személyes felelősséget és a beavatkozás dilemmáját) helyezem.