Előadó: Szalai Levente
Szerző bemutatkozása:
Szalai Leventének hívnak. Az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen végeztem földraj-történelem szakon 2008-ban. Közel 10 évig tanítottam Budapesten az Addetur Baptista Gimnázumban, majd egy évig a Budapesti Corvinus Egyetem munkatársa voltam, ahol tananyagfejlesztéssel foglalkoztam. Jelenleg IT support feladatokat látok el az Audi Hungária zrt-nek, illetve ezzel párhozamosan felvételizem a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskola képzésére.
Előadás absztrakt:
A határon túli magyarok továbbtanulással kapcsolatos döntéseiben az
elmúlt 30 évben, de különösen az európai integrációs folyamat
felgyorsulása után előtérbe kerültek a hazai felsőoktatási intézmények.
Ezen anyaországi intézmények egyre inkább elérhetővé váltak a szomszédos
országok fiataljainak számára. Az anyaország vonzerejét a hallgatók
számára növelték a magyar állam által nyújtott előnyök, a hazai
ösztöndíjrendszer, mint például a „magyar-magyar hallgatói mobilitás”
program, valamint a későbbi magyarországi munkavállalás lehetősége. A
tanulmány kitér a határon túlról érkező diákok motivációira és a
szomszédos országok magyar tanítási nyelvű felsőoktatási intézményeinek
fejlesztési lehetőségeire. A publikáció statisztikai adatokra támaszkodva
mutatja be a magyarországi felsőoktatási intézményekben tanuló szomszédos
országokból érkező hallgatók számának alakulását a rendszerváltástól
napjainkig, megvizsgálva az egyes történelmi régiók tanulási migrációs
célterületeit. Összehasonlítja a magyar felsőoktatási intézményekbe
jelentkező határon túli magyarok számának változását a kibocsájtó országok
szemszögéből. Kiemeli a fontosabb hazai felsőoktatási központokat,
megvizsgálja, mely képzési területek népszerűek a határon túli magyarok
körében. A konzekvenciákat levonva javaslatot tesz a külhoni magyar
tanítási nyelvű intézmények profiljának fejlesztésére.