Valósághű 3D-s megjelenítés alkalmazási lehetőségei az ábrázoló geometria oktatásban

Előadó: Lajos Sándor
Szerző bemutatkozása:
A Miskolci Egyetem Matematikai Intézetének Ábrázoló Geometriai Intézeti Tanszékén vagyok mesteroktató. Az Ábrázoló geometria, Műszaki ábrázolás alapjai, Cad alapjai és Bevezetés a CAD-be tantárgyakat oktatom.
Előadás absztrakt:
Az Ábrázoló geometria tantárgy oktatása során gyakran szembesülünk azzal a problémával, hogy a középiskolából érkezett hallgatók szinte semmilyen térszemlélettel nem rendelkeznek. Ezért nagy gondot fordítunk a szemléltetésre. Hagyományos módon (segédeszközök nélkül) csak axonometrikus vetületeket tudunk megjeleníteni sík képernyőn vagy vetítővásznon, azonban a korábban említett hallgatói csoport még így sem tudja a térben elképzelni az ábrázolt alakzatokat még akkor sem, ha az axonometrikus ábrák árnyaltak és mozgathatók. Szerencsére már rendelkezésre állnak olyan technológiák, melyek segítségével valósághű 3D-s megjelenítés érhető el. A HOLOVIZIO szemüveg vagy bármilyen más kiegészítő nélkül képes valósághű 3D-s képet előállítani úgy, hogy a megjelenített objektum (egy meglehetősen szűk tartományon belül) körüljárható. Rendszeresen tartunk HOLOVIZIO-s konzultációkat, és azt tapasztaltuk, hogy a hallgatók sokkal könnyebben megértették a szerkesztéseket, miután „körüljárták” az adott geometriai problémát ábrázoló valósághű 3D-s képet. A HOLOVIZIO-val megjelenített képek ugyan valósághű 3D-s élményt nyújtanak, egyszerre csak néhány hallgató tudja szemlélni, és csak az általunk tartott konzultációkon. Ahhoz, hogy nagyobb létszámú közönségnek is bemutatható 3D-s képeket készítsünk más megoldást kellett keresnünk. A sztereoszkópikus 3D-látvány megjelenítésére használt legrégibb módszer az úgynevezett. anaglif kép. Az anaglif képek előnye, hogy a szükséges szemüveg viszonylag olcsón beszerezhető, és a megjelenítéshez bármilyen monitor vagy kivetítő használható. Hátrányuk azonban, hogy a színkódolás miatt nem minden esetben képesek visszaadni az eredeti kép teljes színskáláját. Manapság egyre több a 3D-s mozifilm és egyre több háztartásban megtalálhatók a 3D-s televíziók. A szemlélő által viselt, polárszűrőket tartalmazó vagy aktív vezérelt szemüveg biztosítja, hogy mindegyik szem csak a neki szóló képet lássa. A meglévő modellekről készült 3D-s képekből (anaglif és 3D-s TV) egy galériát hoztunk létre, mely mindenki számára elérhető a tanszék honlapján: http://193.6.8.43/3DG/main.php. A fent bemutatott módszerek segítségével a hallgatók számára olyan valósághű 3D-s képeket tudunk bemutatni, melyek segítik a vetületi ábrák jelentésének jobb megértését és önmagukban is fejlesztik a térszemléletet.