A játék fontossága az óvodáskorú gyermek sajátos tevékenységében
Előadó: Jaskóné Dr. Gácsi Mária
Szerző bemutatkozása:
A Miskolci Bölcsészettudományi Kar
oktatója. Tanulmányait Miskolcon, Sárospatakon,
Debrecenben, Egerben és Zsámbékon végezte. Férjével és lányával Sárospatakon él. Foglalkozik óvodapedagógiával,
tanítással és immáron több, mint húsz éve a
pedagógusképzésben vesz részt.
Előadás absztrakt:
Ismeretes tény, hogy a játék önkéntesen választott tevékenység, mely önmagába hordja célját és sokoldalúan alakítja a személyiséget. Ebbe a gondolatkörbe hozható régi és új szakirodalmak nem „vitatkoznak" egymással ebben a kontextusban. Ugyanis a gyermeki igényeket szem előtt kell tartani; továbbá olyan harmonikus légkört kell teremtenie az óvodapedagógusnak, amelyben a rá bízott gyermek kiegyensúlyozottan, életkorának megfelelően tud fejlődni. Péley idézi Winnicott gondolatmenetét, mely szerint a játék „az ösztönök kiélését biztosító tevékenység, és mint ilyen a személyes lelki valóság és a jelenvaló tárgyak kontrolljának tapasztalata közötti kölcsönhatás bizonytalanságán alapul, mely az intimitásban gyökerezik”. Piaget a gyermeki játék megfigyelése során azt vizsgálta, hogy a játéknak milyen adományai vannak, és ezek miként járulnak hozzá a gondolkodás fejlődéséhez. Piaget azt is kifejti, hogy az intelligencia kétféle működése az akkomodációs (utánzó) és az asszimilációs tevékenységek. Ez utóbbi, a gyermek a környezetében tapasztalt jelenségeket, élményeket az gondolataiban átdolgozza és beépíti a korábbi tapasztalatai közé. Ebben a sajátos gyermeki „dramaturgiában” hangsúlyos helyet foglal el az asszimilációs folyamat. Miért fontos a fantáziálás, a történtek átdolgozása; én-azonossá alakítása? Mert a játékban olyan gondolati munka zajlik, melyben az érzelmi szinkretizmus révén alakul a gondolkodás. Ezért fontos a szabad játék támogatása, amelyben kibontakozhat a belső reprezentatív kép, ami a fantázia kiélésének alapjául szolgál. A szimbolikus kombinációk, kollektív szimbólumok alkalmazása segíti a gyermeki gondolkodást, a közös nyelv kialakul és gazdagodik élményanyaguk.
Előadásomban azt kívánom hangsúlyozni, hogy az óvodáskorú gyermek alapvető tevékenysége a játék, mely semmi mással nem helyettesíthető. Olyan mentális erőpróba, mely öröm és munka, fikció és valóság; a fantáziának és a szociális kompetenciák fejlődésének eszköze. Hangsúlyozni kívánom, hogy az óvodapedagógus személye kulcsfontosságú. Arról a szemléletről szeretnék szólni, mely a gyermeki személyiség mind teljesebb kibontását segíti, amely támogatja a pillanat legteljesebb megélését.
