Burn out prevenció, reziliencia erősítés
Előadó: András István, Rajcsányi-Molnár Mónika, Bacsa-Bán Anetta, Balázs László, Németh István Péter, Szabó Csilla Marianna, Szalay Györgyi, Németh Borbála
Szerző bemutatkozása:
András István, dr. habil.: Dunaújvárosi Egyetem, rektor, szervezetfejlesztés kutató
Rajcsányi-Molnár Mónika: Dunaújvárosi Egyetem, rektorhelyettes
Bacsa-Bán Anetta: Dunaújvárosi Egyetem, Tanárképző Központ
Balázs László: Dunaújvárosi Egyetem, Társadalomtudományi Intézet
Németh István Péter: Dunaújvárosi Egyetem, Tanárképző Központ
Szabó Csilla Marianna: Dunaújvárosi Egyetem, Tanárképző Központ
Szalay Györgyi: Dunaújvárosi Egyetem, Társadalomtudományi Intézet
Németh Borbála: szociális munkás
Előadás absztrakt:
Előadásunk célja egy tanárok számára tervezett burn out prevenciós program elméleti megalapozása. A tanulmányban a „kiégés szindróma” szakirodalmában megfogalmazott burn out meghatározások alapján áttekintést nyújtunk a kiégés tüneteiről és okairól. A burn out, nem klinikai diagnózis, amelyet egy orvos megállapíthat, és amelyre van egy mindenki számára hatásos gyógymód. Olyan komplex tünetegyüttesről van szó, amelynek létrejöttében egyaránt szerepet játszanak a kiégésre hajlamosító öröklött biológiai és pszichológiai adottságok és az egyén számára megterhelő környezeti hatások. Összefoglaljuk továbbá, hogy a burn out kutatás milyen rizikó tényezőket tárt fel a kiégés hátterében, illetve melyek azok a védőfaktorok, amelyek kedvezőtlen körülmények között is védelmet nyújtanak a tartós stresszel és a kiégéssel szemben. A stressz – distress - kiégés – depresszió fogalomháló tisztázása után bemutatjuk a munkakörnyezetben fellelhető leggyakoribb rizikótényezőket és védőfaktorokat is. Az előadás középpontjában a burn out fogalmának, valamint a veszélyeztetett – áldozatkész, elkötelezett és autoriter, lekezelő – személyiségtípusoknak a bemutatása áll. A burn out prevenciójával kapcsolatban megkerülhetetlenné válik a reziliencia fogalma, vagyis egyfajta lelki rugalmasság, amely jelentős szerepet játszik az egyén életben való boldogulásában. A reziliencia, mint individuális védőfaktor, velünk született ajándék, részben biológiai örökség, amelyet a felmenőinktől kapunk útravalónak. ugyanakkor tekinthetjük a rezilienciát egy képességnek is, melynek fejlesztésére a csecsemőkorban és a kisgyermek korban van leginkább lehetőség, de későbbi életkorokban is alakítható és fejleszthető. A reziliencia kutatások eredményei hasznos támpontot nyújtanak a reziliens – egészségben tartó – viselkedésminták kialakításához.
